Movember - A férfiegészség hónapja
2016. november 04. írta: Beardcity

Movember - A férfiegészség hónapja

A Movember mozgalom idén is kezdetét vette November elsejével. Összefoglaljuk miről van szó, mik a szabályok és hogyan tudsz Te is segíteni.
movember1.jpg

Mi az a Movember?

2016-ban a férfi társadalom jelentős részének nem nagyon kell ecsetelni miről van szó, de ha nem hallottál még róla, akkor sincs gond, most itt az idő a csatlakozásra. A Movember egy évente megrendezett világszintű esemény, melynek keretein belül a férfiak Novemberben bajuszt növesztenek és beállnak egy jó ügy mögé figyelemfelhívással, sőt jótékonykodnak is.
Mi a közös ügy? A férfiak egészségéről szól ez a hónap, pontosabban a betegségek megelőzéséről, ebbe beleértve főleg a prosztatarákot, hererákot, mentális betegségeket. Mivel a férfiak kevésbé járnak orvoshoz (sajnos), szűrővizsgálatokra pedig szinte egyáltalán nem, az esély, hogy ezeket a súlyos betegségeket időben diagnosztizálják kevés. Pedig nagyon is megelőzhető lenne. Ezért is életmentő ez a hónap. A bajusznövesztéssel felhívjuk a körülöttünk élők figyelmét és ösztönözzük őket, hogy vizsgáltassák ki magukat, menjenek el szűrésre. Egy prosztatarák szűrés első lépéseként sem kell semmi rosszra gondolni. Egy egyszerű PSA teszttel ki lehet deríteni, hogy veszélyeztettek vagyunk-e és van -e szükség további vizsgálatokra. A PSA egy olyan fehérje, mely kizárólag a prosztatában termelődik. A prosztatarák szűrővizsgálatára használt tumormarker a PSA, azaz a prosztata specifikus antigén. A PSA vizsgálat lényegében egy vérvételt jelent, amely ennek az anyagnak a szintjét határozza meg.  Évente átlagosan 4500 férfit diagnosztizálnak prosztatarákkal, közülük körülbelül 1500-an sajnos életüket vesztik ebben a betegségben.
movember2.jpg

Miért pont bajusz?

A nőknél például a mellrák ellenes liga jelképe a rózsaszín szalag. Egy olyan szín és jelkép, amire egyből a nőkre asszociál az ember. A bajusz a férfiak saját "kitűzője", amit büszkén hordhatnak. Mivel mi szakáll- és bajuszápolással foglalkozunk, biztosan állíthatjuk, hogy egy jó formájú, jól ápolt bajusz igen nagy figyelmet képes magára vonni. Ezért ápold novemberben a bajszod, hogy egészséges legyen, akár csak Te!

movember3.jpg

A Movember szabályai

Kezdd a November 1-ét tiszta arccal (azaz megborotválkozva). Ezután már csak annyi dolgod van, hogy hagyod nőni, nyírod ahol kell, ápolod és persze ha valaki megkérdezi, hogy mi ez az arcodon, mondd el neki mire próbálod felhívni a figyelmet! Ha teheted, akkor pedig támogasd pénzzel is a mozgalmat! A Movember Magyarország Egyesület számlaszáma tessék utalni és segítsd, hogy a férfi halálozás korhatára kitolódjon! 10918001-00000079-87350005

Mi magunk is segítünk és különleges novemberi akciónk keretében, minden egyes megvásárolt bajuszwax után 800Ft-ot küldünk az egyesületnek. Mivel ápolnod kell a bajszod, így két legyet üthetsz egy csapásra. Mi segítünk rendben tartani a kackiást, Te segítesz az egyesület munkájában és aktívan részt veszel a prosztatarák elleni harcban. 
Itt tudsz vásárolni és támogatni: www.beardcity.hu/szakall-bajusz-wax

movember4.jpg

Hogyan növeszd és ápold a bajszod?

Első lépésként, határozd meg milyen formájú bajszot szeretnél! Legyen reális. 20cm-es kackiás bajszot nem tudsz egy hónap alatt növeszteni, csak ha rágyúrtál már hamarabb! Ha azt látod, hogy olyan helyen is nőnek szőrszálak, ahol nem kéne, és így kiesik a formából, egyszerűen borotváld le azt a részt. Akár naponta-két naponta. Így biztosan megmarad az ápolt külső és te is egyszerűbben tudod managelni a bajszod formáját. Ha elkezd belelógni a szádba, és zavar, akkor az ajkad vonalában trimmeld le egy szakállnyíróval. (Óvatosan nyomkodd az ajkad fölé, nullás álláson, a bőrödre merőlegesen.) Óvatosan, nehogy belevágj a nehezen megnövesztett részekbe! Ha kellő hosszúságú már a szőr, lehet fésülgetni bajuszfésűvel és beállítani "irányba" a már említett bajuszwaxxal.

A bejegyzés trackback címe:

https://beardcity.blog.hu/api/trackback/id/tr3411930219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása