Tudományos magyarázata is van, miért vonzóak a szakállas férfiak.
2015. május 06. írta: Beardcity

Tudományos magyarázata is van, miért vonzóak a szakállas férfiak.

Találtad már magad egy csoport szakállas, tetovált ember körül a bárban vagy kocsmában? Ugye hogy ugye?

Úgy tűnik, hogy azon emberek száma, akik szakállat, bajszot növesztenek és tetováltatnak egyre csak nő és ennek valószínűleg oka van. Egy új tanulmány megpróbálja elmagyarázni, hogy bizony a szőrös, tetovált férfiaknak lehet valamiféle előnye a párkeresők világában.

beardcity_blog_tudomany.jpg

Egy tanulmányban, amelyet az Evolution and Human Behavior-ben (Evolúció és Emberi Viselkedés) publikáltak, a Nyugat Ausztráliai egyetem kutatói 154 főemlős fajt vettek górcső alá és azt vizsgálták, hogy hogyan használják a fizikai „díszeiket” és „jelvényeiket” a kitűnés érdekében. A kutatók azt találták, hogy azok a hím főemlősök, melyek nagyobb, többszintű társadalomban élnek, rikító és sokszor szembetűnő markereket, azaz jelzőket használnak magukon, hogy jelezzék identitásukat, rangukat, dominanciájukat vagy vonzerejüket a nőstények felé.

A kutatók állítják, hogy ez helytálló az embereknél is. A szakáll és tetoválás egyaránt egy jelvény, amit a férfiak használnak, hogy versengjen a figyelemért. Minél nagyobb a verseny és a társkeresési medence (tehát a potenciális meghódítandók száma), annál hivalkodóbbnak kell lennie a férfiak szakállának, tetkóinak vagy piercingjeinek. Ezek a másodlagos szexuális vonások vagy tulajdonságok adnak nekünk előnyt és megnövelhetik pártalálási sikereinket.

beardcity_blog_tudomany2.jpg

Nagy csoportokban, ahol a csoportokban az egyedek idegenekkel vannak körül véve, szükség van valamilyen gyors, megbízható eszközre hogy felmérjük valaki erejét és kvalitását. Itt jönnek be ezek a kidolgozott díszek.
- mondja Cyril Grueter, a University of Western Australia vezető kutatója. Az emberek esetében ide tartoznak a fenotípusos kiterjesztések, mint a testmódosítás, testdekorálás, ékszerek és presztízs tárgyak.
Ez magyarázza a trendet is. Erre a „díszítésre” való hajlamunk egyre nőni látszik a szakáll elterjedésével. Egy 2010-es felmérés szerint az Y generáció 10 tagjából 4-nek van tetoválása és 4-ből 1-nek van piercingje valahol máshol a fülbeválóján kívül.

Természetesen a „jelvények” változnak a divat diktálta trendekkel. A tanulmány szerzője azt is megállapította, hogy az arcszőrzet, mint divat, hullámokban létezik. A szakáll és bajusz a brit férfiak között 1842-1971-ig virágzott, mikor kevesebb nő házasodott és a szakállat vonzóbbnak ítélték. – írja a theTelegraph a tanulmányt vizsgálva. Ha a szakáll effektusra kerül a sor, megállapítható, hogy akkor működik a legjobban, mikor az arcszőrzet nem számít normálnak. Egy 2014-es tanulmány szerint, minél átlagosabb a szakáll, annál kisebb a megkülönböztető és vonzó értéke. (talán ezért van, hogy mostanság már elkezdték festeni a srácok a szakállukat?)

Függetlenül a trendektől, egyedivé kell válnod a ruháiddal, ékszereiddel, szakálladdal, tetoválásokkal, piercingekkel, mert ez az egyetlen módja, hogy sikeres legyen a párkeresés, vagy egy új szexpartner megtalálása.

beardcity_blog_tudomany3.jpg

Szóval nyugodtan foglalj egy időpontot egy jó tetoválónál és dobd el a borotvát! A tudomány is azt mondja, hogy működik.

Forrás: mic.com

A bejegyzés trackback címe:

https://beardcity.blog.hu/api/trackback/id/tr447433832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diorella Queen 2015.05.06. 11:42:31

Inkább szakállas legyen mint metroszexuális .

vanvelemenyem 2015.05.06. 19:44:00

A "tudomany" mar sokszor es sokmindent allitott, amirol kesobb kiderult, hogy szimplan nem igaz, sot, olyan is volt, amirol kesobb kiderult, hogy bizonyos megrendelo szamara keszitett kutatas "bizonyitott" valamit, ami egetvero baromsag.
Engem peldaul kifejezetten taszit a szoros fej, szoros arc, mar messzirol, amikor meg nem is tudom, hogy az egyed mennyire apolt vagy nem. Talan rasszista vagyok, de mindig bizonyos vallasok jutnak eszembe a szoros fejuekrol, es legalabb ot olyan vallas hivoi viselnek szakallat, amelyek terroristanak es egyebeknek vannak kikialtva. Es nem, nem erdekel, hogy Jezusnak is szakalla van az osszes filmben. Ezen kivul, igen, az allatvilagban minel nagyobb a masodlagos nemi jelleg pl. oroszlan sorenye, annal dominansabb, akkor miert is nevetsz a szakallas enekes nenin...? Ja, hogy az mas. Hat nem mas. Az en szememben, ne a combkefeddel tunj ki, hanem a belso tulajdonsagaiddal, az eszeddel.
A tetovalasokkal pedig szemelyes tapasztalatom, hogy akkor is libaboros leszek es hanyingerem tamad, ha csak kezet fogok egy tetovalt szemellyel - no vagy ferfi mindegy - es ugy egyebkent nem is tudom, hogy van tetovalasa, mert a ruhaja takarja. Megis erzem valahogy, es hanyingerem van.
A karacsonyfa-embereket is mindig megvetettem, csillogo izeeeekkel feltunove valni - akar no, akar ferfi - nevetseges.
Mint cegtulajdonos, sohasem alkalmaznek tetovalt, piercinges embert, akar no, akar ferfi. Az ugyfeleim elpartolnanak tolem, hiteltelenne valnek a szemukben.
Szoval kedves emberek, fontoljatok meg, hogy borotva-tetovalas-piercing = milyen foglalkozas, milyen partner, mert a "tudomany" - ugymint brit es ausztral tudosok - bizony, nem tevedhetetlenek.

nem várt fordulat 2015.05.06. 20:29:44

De sotet vagy... Tehat azt mondod, hogu az elsodleges az esz, de ha valalinek tetkojabvam, mar nem lesz esze? A munkat a tetkoja miatt nem tudja.elvegezni? Te vagy az, aki telen nyaron feketeben maszkal, mert annyi az egyenisege. Nagyon gyász a velemenyed.

kvadrillio 2015.05.06. 20:59:30

jahhh...mer egyre több a zsidó nálun k mi ??? :O)))))

kvadrillio 2015.05.06. 21:00:36

magyar alapból NEM SZAKÁLLAS !!!!!!!!!!!!!!!!!:o)

de ! egyre több a zsidógyerek, a zsidó betelepülő !!! :O)

phaszfej 2015.05.06. 21:10:35

Ócska zsidó propaganda. A magyar nőknek van ízlésük, nem állnak le a pöttöm, girbegurba lábú, erős testszagú sehonnaiakkal.

kvadrillio 2015.05.06. 21:43:32



SZUDÁN LELŐTT 1 FELFEGYVERZETT IZRAELI DRÓNT...Avatár
Sanchi's Box • 9 órája

Akkor papoljon liberalizmusról és egyenlőségről bármely ország, bármely politikusa, amikor a zsidrákon kívül, akármelyik másik ország megteheti azt, hogy csak úgy átmegy a határon és bármit lövöldözhet...

mortullus 2015.05.06. 22:32:29

@vanvelemenyem: Én mint ügyfél meg e bejegyzésed miatt pártolnék el tőled te hülye fasz!
Ilyentől ki vesz szolgáltatást vagy terméket? :)

Rézsöly Püpü 2015.05.06. 22:43:44

@kvadrillio: a magyar alapból nem szakállas? :-O
Kossuth Lajos, Széchenyi István, Batthyány Lajos, Petőfi Sándor, Kodály Zoltán, Erkel Ferenc, Dobó István egri várkapitány, Szent István király csupa idegenszakállú gyöttment?

rozsomák 2015.05.06. 22:47:47

"Függetlenül a trendektől, egyedivé kell válnod a ruháiddal, ékszereiddel, szakálladdal, tetoválásokkal, piercingekkel, mert ez az egyetlen módja, hogy sikeres legyen a párkeresés, vagy egy új szexpartner megtalálása."

Ja tényleg..
fogadjunk, hogy neked nincs bicepszed és pókhasad van és sovány görbe lábaid.
De bezzeg tetkód az van.
Gratula a poszthoz.

rozsomák 2015.05.06. 22:50:41

"A szakáll egész menő dolog lett az elmúlt években, ez a favágószexuális életmód/stílus egyik alappillére. Gondolta volna viszont, hogy akár szexuális úton terjedő betegségeket is elkaphat miatta? Nem szeretnénk rémisztgetni önt, de a Women's Health szerint ez az igazság.
Persze nagyon kicsi rá az esély, de az arcszőrzet olyan baktériumoknak adhat otthont, mint például a Staphylococcusok, de a gombás fertőzés és a herpesz is megbújhat benne. "Ha egy férfi nem borotválja rendesen a bajszát és a szakállát, akkor bizony előfordulhat ilyen" – mondta dr. Debra Jaliman, egy New York-i bőrgyógyász. Ez egyébként azért fordulhat elő, mert a bozontos szakáll csapdába ejti az izzadságot, a testnedveket, sőt, akár ételmaradékokat is, és ha belegondol, teljesen törvényszerű, hogy ezek bomlása nemcsak rossz szagot eredményez.

Jaliman szerint gondot jelenthet még az is, hogy az arcszőrzet elfedheti a bőrproblémákat, így ki sem derül, hogy ott vannak. Így ha a tulajdonosa, mivel nem veszi észre, könnyen át is adhatja ezeket partnerének. Emellett akár maguk a szőrszálak is okozhatnak irritációt érintkezés közben, és innen már csak egy lépés a pattanások kialakulása.
Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy most azonnal le kéne borotválnia a pasija (vagy a saját) szakállát, mindössze arra kell odafigyelni, hogy megfelelően ápolja az arcszőrzetet. Mit is jelent ez? Naponta egyszer – például zuhanyzás közben – szappanos vízzel mossa meg, és rendszeresen ellenőrizze, hogy nem maradt-e semmilyen ételmaradék vagy egyéb oda nem illő dolog benne. Ha pedig elég közel került hozzá, akár ön is megnézheti, hogy nincs-e a szakáll alatt pirosló elváltozás az arcon vagy a nyakon."

Ez a cikk volt a tied mellett az indexen.
Hehehe...

Alick 2015.05.06. 22:52:27

Lehet hogy ötven év múlva a szakáll és a Korán lesz a státuszszimbólum Európában is...
(reméljük nem)

vanvelemenyem 2015.05.06. 22:59:38

@mortullus: Csupa olyan, akikrol te almodni sem mersz; es egyiknek sincs sem szakalla, sem tetovalasa, sem piercingje.
Az egyeniseguk pedig messze magasan folotte all a szakallas-tetovalt-piercingesek taboranak, akik a favagoszexualitast hirdetik :D
De ezt te ugysem ertheted... nem is magyarazom tovabb.
Szep almokat!

2015.05.06. 23:43:26

Muhahaha, bocsanat :) Nem tudom mit keresek itt, Index-cimlaprol jottem, csak el szeretnem mondani, hogy a fiuk nyugodtan legyenek magabiztosak es valljak be egyszeruen, hogy maguknak novesztenek szakallat, mert tetszik nekik az, amit mas fiukon latnak, de ne, kerlekszepen, semmikeppen se a lanyokkal takarozzanak, hogy nekunk ez tetszik, meg, hogy mi ezt talaljuk vonzonak, ezt felejtsetek el, jo? :D Cserebe mi, lanyok is bevalljuk, hogy magunknak oltozkodunk es egymast majmoljuk, sot, a ruhainkat tobbnyire olyan ferfiak tervezik, akik a sajat nemukhoz vonzodnak, szoval igy a mi oltozkodesunknek nincs tul sok koze ahhoz, hogy a fiuk szamara mi szexualisan vonzoak legyunk, mi egyszeruen csak kovetjuk a divatot abban a teveszmeben, hogy sajat stilusunk van, es a fiuk is pont ugyanezt csinaljak, nem kell ezt ilyen evolucios tudomanyos szovegbe csomagolni, marketing aldozatok vagyunk mind, csak ennyit akartam mondani, koszonom, hogy elolvastatok, mar itt sem vagyok, soha tobbet nem is jovok, megigerem. :D

kvadrillio 2015.05.07. 00:26:10

Tanárok, diákok tüntetnek: megbénul az oktatás?
MTI|2015. máj 05. 11:08
[A+ A-]
[Nyomtatás]
[Küldés e-mailben]

Tanárok, diákok és szülők tüntetnek kedden az olasz városok utcáin a Matteo Renzi vezette kormány által tervezett oktatási reform ellen.

A hét olasz nagyvárosban rendezett tüntetésekhez az összes olasz pedagógus szakszervezet csatlakozott. Hét év óta ez az első alkalom, hogy az olasz oktatásban dolgozók érdekképviseletei közös sztrájkot hirdettek meg. Róma belvárosában százezres tömeg vonul a kormány oktatási reformja ellen tiltakozva: pedagógusok, diákok, szülők.

"Azok vonultak utcára, akik valóban értenek az oktatáshoz" - mondta a római menet élén haladó Susanna Camusso, a CGIL szakszervezeti tömörülés főtitkára. Annamaria Furlan, a CISL szakszervezet főtitkára szerint a római kormány az oktatási reformjával első- és másodosztályú iskolákat akar teremteni.

A reform szerint az olaszországi általános iskolák, gimnáziumok és szakközépiskolák élére úgynevezett menedzser-igazgatók kerülnének. Hatáskörükbe tartozna az iskolákban tanító pedagógusok kiválasztása is. Az állami iskolákat a költségvetési támogatáson kívül magánszponzorok is finanszírozhatnák. A pedagógus-fizetéseket részben a tanárok teljesítménye szerint alakítanák. A kormány ígérete szerint szeptembertől 100 ezer eddig csak helyettes-tanárként alkalmazott pedagógusnak adnának állandó állást. Utóbbi ígéretet a szakszervezetek blöffnek tartják.

Stefania Giannini oktatási miniszter "politikai tüntetésnek" nevezte a sztrájkot hangsúlyozva, hogy az olasz oktatás évek óta megújításra vár.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!
Címkék: oktatás, tüntetés, Olaszország

MI VAN ??? MÁR DOLGOZIK A SZAKÁLLAS VILÁG-KORMÁNY MINDENHOL ??? :o)))

kvadrillio 2015.05.07. 00:30:29

@rozsomák: SZAKÁLLASOK CSAK A RTL-KLUB, A TV2 ÉS A TÖBBI SIDÓ CSATORNÁKON HÓDÍTANAK MEG PERSZE A MAGYAR PARLAMENT FŐLEG ÁLTITKÁRJAI, SZÓVIVŐI KÖZÖTT ! :)

...DE ! ...kisjóska, nagypista, tótimrék....... között soha ! :O)

kvadrillio 2015.05.07. 00:33:09

@mojyo: :O))) az rtlklub-on "éjjel-nappal..." zsidó szaká
llas gyerekek és lánykák futkosnak egymásnak ! :O))))) ...MIN DEN MAGYAR EZEN RÖHÖG !!! :)))

Bellagio 2015.05.07. 01:11:32

Sok suttyo hipszter balfasz.
Mondogassak csak maguknak, hogy mekkora egyenisegek, kozben pedig igenytelen szutykok MUHHAHAAA

János V. 2015.05.07. 02:03:31

Na hát ha létezik klasszikus élő bizonyíték cáfolatként arra, amit a cikk állít, miszerint a szakállas férfiak nagy előnyben vannak a társkeresésben, akkor én vagyok az!
Az a helyzet, hogy lassan egy évtizede keresek az interneten társat, ápolt-átlagos szakállam van, és eddig még soha egyetlen nőnek sem tetszettem a képeim alapján!Legalább 3-4000 nő utasított el(ennyit kerestem meg levélben kb),de ha hozzáveszem a csak nézelődő, majd az adatlapjaimon továbblépőket, lehet, hogy 10000 fölött van ez a szám. Nos, azt hiszem, ez mindent elmond arról, milyen hatalmas előnyt is jelent a szakállas külső...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.05.07. 06:38:55

A cikk persze vagy vicc, vagy hülyeség.
A teljes tudományos igazság egyébként úgy szól, hogy a legvonzóbbak azok a férfiak, akik szakállasak, szemüvegesek, és a nevük vagy "M"-mel kezdődik, vagy "észáros Gábor"-ra végződik.

igazi hős 2015.05.07. 09:07:49

@vanvelemenyem: "vallas hivoi viselnek szakallat, amelyek terroristanak es egyebeknek vannak kikialtva" Hát, az ortodox katolikus papok között nem nagyon látsz csupasz arcút. Biztos ők is terroristák.

Begérke 2015.05.07. 09:10:20

Igen, végül is tényleg szép, hogy az egyenszakálas fiúk összebújnak az egyenszemüveges lányokkal - ki így, ki úgy akar kitűnni és pont ezzel lesz egyforma.

nemszólokmégegyszer 2015.05.07. 09:38:11

@vanvelemenyem: Mint ahogy minden kamu tudósítás úgy kezdődik, hogy "brit tudósok megállapították". A múgy szerintem minden testékszer /kivéve a női fülbevalót, de fülenként egyet, nem nyolc-tízet// és tetkó a testképzavar indikátora, éppen a kitűnni vágyás miatt, mert mással /intelligencia, műveltség, stb./ nem sikerülne.

nemszólokmégegyszer 2015.05.07. 09:43:39

@Mityu "aljanép" MG: Vagy mindegy milyen, csk M-el kezdődjön és Lőrinc legyen a vége, vagy Andyval kezdődjön és Wajna legyen a vége. Főleg ez utóbbi. Pedig egyik se szakállas /max utóbbi borostás/. De lehet, hogy ez hungarikum, ezért az angol tudósok nem számolták. Egyébként meg sok természeti népnél a tetkó nem cucc, mert mindenkinek van x éves korától.

Kutul 2015.05.07. 09:50:57

@mojyo: IGEN! Egyetértek! Miért kell ráfogni a lányokra, hogy nincs kedvük borotválkozni! De tőlünk, nőktől elvárják, hogy csupaszok legyünk!?!Engem mindig is kimondottan taszított az arcszörzet(cserébe máshol nem zavar, sőt kimondottan férfiasnak tartom)
Kicsit visszás ez az egész, mert lehet, hogy 20 éve különleges volt a tetkó, vagy a piercing, vagy egy érdekesebben nyírt szakáll, ma már mindennapos, úgyhogy arra sem lehet fogni, hogy ettől lesz valaki "egyéniség"
vanvéleményem-mel is egyetértek.Nekem ugyan nincs saját vállalkozásom, de ha lenne én is 2x meggondolnám,hogy bevállaljak-e egy kidíszített alkalmazottat...

Void Bunkoid 2015.05.07. 09:53:27

Röhejes kijelenteni, de szakállas létemre - igaz én nem ILYEN szakállat hordok, mint amik a posztban ki vannak téve - a bozontszakáll bajusszal lassan pont olyan röhejes klón-drón dolog lesz, mint a kilencvenes évek végi zselés melírozott spagettifos frizurák.

NEM, nem egyedi. A tetkó sem az. Utóbbi esetében vicces, de lassan én vagyok a különc meg egyedi azzal, hogy nekem nincs egy darab sem.

Ja, a tetoválásról...a tetkó leginkább meleg éghajlatokon élő, egyenlítői/trópusi természeti népeknél dívott amúgy alapvetően (pl a vikingek nemigen tetováltak, ők csak összekulimászolták a képüket harcban, de azt utána LEMOSTÁK - viszont ők legalább szakállasak voltak :D), akik a tetoválást jórészt ruha HELYETT hordták, ők így díszítették magukat.

Nekünk, hidegben élő hülye európaiaknak vannak ruháink. Amiket ráadásul változatosabban tudunk cserélgetni, mint a tetkót :)

Gazz 2015.05.07. 10:00:59

@vanvelemenyem: Van egy sejtésem, hogy Mortullus szét van tetoválva.
Mi lehet a foglalkozása? Pizzafutár?

protézisesh 2015.05.07. 10:56:13

@rozsomák: ez azért vicces (mármint hogy a szakáll fertőz) mert a női magazinok szerint a pinaszőr meg éppenhogy VÉDŐ funkciót lát el és a csupasz punci nagyobb veszélynek van kitéve, mint a szőrös.

Teddyke 2015.05.07. 17:57:59

Férfi szakáll nélkül olyan, mint a nő szakállal.

hidroponi 2015.06.09. 00:20:13

a noi tarskeresok az arcszorzet milyensegenel jobban ertekelik a penztarca milyenseget...hiaba is tiltakoznak..meg jonnek a belso ertekekkel... :D

mojoking77 2015.07.07. 13:38:21

@vanvelemenyem: :)))))))))))))

gawebmediagroup.blog.hu/2015/07/06/tetovalas_kontra_eloitelet_mit_mond_egy_ismert_tetovalo_muvesz_a_temaban#comments

Remelem a kepen lathato holggyel kapcsolatban is hasonlo elveket vallasz, mikor esetleg az eletedet akarja majd megnmenteni..

Amugy amit leirtal, egy gyonyoru szep megfogalmazasa a tudat allatti fobianak. Nincs semmi valos oka, se ertelme, megis rettegsz a tetovaltaktol. Valoszinuleg (bar nem szivesen megyek bele a boncolgatasba) gyermekkori trauma, amin egy pszcihiater nagyon konnyen tudna par kezeles alatt segiteni.
A tobbi pedig (cegem, ugyfeleim stb) nem mas mint egy ordas nagy hazugsag, amivel mentegetni akarod magad, sajat magad elol (hisz te is erzed, hogy ez nem egeszseges). Magyarul ordas angy hazugsag mind.
Ha ugy erzed, tudok kuldeni orvos elerhetoseget, aki eleg gyorsan ki tud majd gyogyitani.
Udvozlettel:

Haloperidol 2015.07.07. 14:39:13

@mojoking77: pont a linkelt blogról érkeztem.

"Remelem a kepen lathato holggyel kapcsolatban is hasonlo elveket vallasz, mikor esetleg az eletedet akarja majd megnmenteni."

Nem bírom én sem a tetoválásokat, bár nekem általában nincsenek fizikai tüneteim. Szerintem egyszerű szar és közhelyes giccs az egész, kb olyan, mint amikor a Tesco üzletsoron levő "galériába" (muhahaha) bemész és veszel egy ott kiállított, harsány szinű, festményt, amin vagy tájkép vagy pedig meztelen nő van. Szóval nem mutat kifinomult izlésre a tetoválás viselése, úgy is mondhatnám, hogy proli privilégium.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a tetoválással kb jelzed, hogy alsóbb társadalmi osztályba tartozol - ez a világon mindenhol így van, közép vagy felső osztálybeli ember nem tetováltat sehol sem.

Angliában dolgoztam több évig orvosként, ott teljesen elfogadott a tetoválás, rengeteg embernek van, senki nem akad ki rajta. Mégis, nagyon érdekes volt látni a tetováltak és nem tetováltak eloszlását. A 6 év alatt, amit kint töltöttem, 4 kórházban dolgoztam huzamosabb ideig, egyetlen egy orvost sem láttam tetoválással - látható helyen senkinek sem volt, és a férfi orvosokon máshol sem, mert azt az öltözőben láttam volna. Egyetlen menedzseren sem volt látható tetoválás.
Az ápolókon, segédápolókon, mentősökön, beteghordókon, alsóbb beosztású adminisztrátorokon viszont az volt a kivétel, ha nem volt látható tetkója - a kivételek inkább külföldi, nem fehérbőrű emberek voltak. Elég jó indikátora volt a tetoválás a társadalmi hovatartozásnak.

Szóval, aki karriert akar, előre akar haladni, és be akar illeszkedni a közép- vagy felső társadalmi osztályokba, az jól teszi, ha meggondolja, hogy csináltat-e magának (látható) tetoválást vagy egyéb testmódosítást, testékszert.

mojoking77 2015.07.07. 16:00:27

@Haloperidol: Koszonom a valaszt.
Egy gondolat -"látható helyen senkinek sem volt"...
Es felesleges tovabb ragozni a dolgot. Legalabb is szerintem.

vanvelemenyem 2015.07.07. 18:57:26

@mojoking77: nem elek Magyarorszagon, mar 10+ eve. Az itteni viszonyok kozott sem az en esetleges tetovalas-ellenes lelki traumam a baj, hanem a tetovalt szemelyek habitusa.
A linket megneztem, a kepen lathato holgy sohasem fogja megmenteni az eletemet - nincs ra lehetosege :D -> bemesz a boltba, es veszel magadnak egy ilyen noverke-egyenruhat, kb egy, maximum ket orai munkad araert, lefenykepezteted magad, majd felteszed a netre, hogy en mentem meg az eleted. Aha. Mint prosti az orvos-beteg szexjatekban? :)))

@Haloperidol: "Egyáltalán nem véletlen, hogy a tetoválással kb jelzed, hogy alsóbb társadalmi osztályba tartozol - ez a világon mindenhol így van, közép vagy felső osztálybeli ember nem tetováltat sehol sem. ..... Szóval, aki karriert akar, előre akar haladni, és be akar illeszkedni a közép- vagy felső társadalmi osztályokba, az jól teszi, ha meggondolja, hogy csináltat-e magának (látható) tetoválást vagy egyéb testmódosítást, testékszert."
Koszonom, errol van szo.

mojoking77 2015.07.07. 19:24:27

@vanvelemenyem: Felesegem orvos.
Van tetovalasa.
Remelem te is tudod, hogy mi az egyetlen elfogadato valasz.

Zoole rebooted 2015.07.07. 23:24:08

@mojyo: Mojyszi mint mindig,itt is hozod a formad:)))