A vásárló mondta - Zoltán
2015. szeptember 18. írta: Beardcity

A vásárló mondta - Zoltán

Zoltán olyan részletesen és precízen megfogalmazta tapasztalatait a szakállolajjal kapcsolatban, hogy úgy gondoltuk megér egy külön blogbejegyzést. Még képeket is küldött, így utólag is nagyon köszönjük neki!

Következzen tehát Zoltán véleménye:

"Már kb 3 hete használom a Beardcity által forgalmazott szakállolajat, és ez idő alatt összegyűlt annyi tapasztalatom, hogy megosszam veletek. Megmondom őszintén, volt egy kis fenntartásom a termékkel kapcsolatban, ugyanis egyrészt attól tartottam, hogy ha a szakállamra kenem, zsíros érzést fog kelteni, másrészt pedig eleve nem bírom elviselni a nehéz, zsíros krémeket, ha hidratálni kell a bőrömet, mindenképpen csak valami könnyű, vizes krémmel tettem meg a közelmúltban. Nem beszélve arról, hogy egy igazi férfi szappanon és fogkefén kívül nem használ kozmetikai szereket…
blog5.jpg
Bármennyire is nehéz beismerni férfiként, sokszor azonban szükség van a bőrünk, és szakállasként a szakállunk hidratálására. A hűvös idő, a városi levegő és megannyi külső hatás miatt gyakran kiszárad a bőrünk, az ajkunk, a szakállunk, viszketőssé, száradttá, és fénytelenné válik, ami amellett, hogy kellemetlen, nem is túl esztétikus.

Ezekkel az előítéletekkel kezdtem hozzá az olaj használatához. Nekem ugyan nincs túl nagy szakállam, amivel demonstrálhatnám az eredményeket, de még így is szembetűnő volt az eredmény. Számomra az ír moszat illat volt a leginkább vonzó, így azt próbáltam ki. A termék rendkívül egyszerűen működik, egy illóolajos üveghez hasonló kiszerelésből, nagyon precízen lehet szabályozni a cseppek számát. Pér csepp olaj a tenyérbe, elken, majd szépen bemasszírozzuk a szakállunkba, bőrünkbe.

 

blog4.jpg

blog3.jpgEgyáltalán nem nyújt nehéz, vagy ragacsos érzést, teljesen kellemes, jó az illata. Elsőre talán az a legszembetűnőbb, hogy a fénytelen szakállnak csodálatos fényt ad, illetve a kiálló, rakoncátlan szálakat is a többi közé tudod simítani, így sokkal rendezettebb hatást kelt a sörényed. Kíváncsi voltam, hogy napközben mi lesz a tapasztalat. Nagyon pozitív meglepetés, hogy a hűvös, szeles őszi időben az ajkaim rendszerint kiszáradnak, és a szakállolaj erre is nagyon jó. Miközben bemasszírozod a bőrödbe, elkerülhetetlen, hogy az ajkaidra is jusson, amivel nincs is gond, nem zavaró, ellenben tényleg nem szárítja ki a szél. Nap végére talán egy kicsit veszít az illatából, de még így is jóleső érzést biztosít. Valóban puhítja nem csak a szakálladat, de a bőrödet is és hidratálja mindkettőt.
blog2.jpg

Összességében egy teljesen pozitív termék, szakállasoknak különösen ajánlott, érdemes a szappan meg a fogkefe mellé felvenni az alap kozmetikumok közé."

blog1.jpg
www.beardcity.hu
Ha a Zoltán által preferált Irish Moss-t szeretnéd kipróbálni csak kattints és dobd a kosárba!

A bejegyzés trackback címe:

https://beardcity.blog.hu/api/trackback/id/tr117797324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása