A férfiak szakállat növesztenek. Szerintem mindenki próbálta már. Mindegy, hogy az egy teljes, dús szakáll, ritkásabb, vagy csak egy hosszabb vakáció során keletkezett borosta. Aztán később eldönti az ember, hogy megtartja-e hosszabb távra vagy levágja, mert rájön ez inkább mégsem neki való, de biztosan van mindenkinek egy pont vagy időszak az életében, amikor valamilyen arcszőrzetet visel.
Viszont van a szakállnak egy olyan pszichológiai vonzata, amire a legtöbb férfi nem is gondol, nem is sejti, hogy egyáltalán létezik. Hála az internetnek azonban az élet szinte minden területéről tudunk valamit tanulni, információt gyűjteni. Pl hogy „hogyan lehet húszféleképpen megkötni a nyakkendődet” vagy „hogyan kell marionett-pulikutyát készíteni fonalból” vagy hogy „ hogyan tudnék élni nélküled” (ezt Demjén Rózsitól egyenesen) vagy például, hogy mit is mond el rólunk a szakállunk.
A The Washington Post nem olyan régen publikált egy cikket, szakáll témában és elég érdekes dolgokat mond:
„Történelmileg, a szakáll a férfiasság és a méltóság egyetemes szimbóluma volt,’ –írja a New York Times még 1924-ben.’ Az első század környékén megkérdeztek egy idős lakóniait, miért olyan hosszú a szakálla. A görög történész, Plutarkhosz szerint azt felelte: - Azért, hogy mindig a fehér szakállamat látva, ne kövessek el semmi olyat, ami nem méltó a fehérségéhez.” Más szóval a szakáll teszi az embert.
Ez a hozzáállás valamelyest tükröződik a mai szakállasok esetében is. Míg önmagában a szakáll nem feltétlenül jelenti bárminek is a kinyilatkoztatását, de az biztos, hogy könnyen megváltozhat saját magunk és a körülöttünk lévő világ érzékelése is szakállasként. Sok férfit pont a szakáll ”visz rá” arra, hogy nagyobb figyelmet fordítson magára, az öltözködési stílusára, többet járjon el borbélyhoz és úgy egyáltalán önmagával többet törődjön. A szakáll a katalizátor. Ha rendben van a rőzse, akkor minden másnak is rendben kell lenni, nemcsak kívül, de belül is. Szóval lehet abban valami, hogy a szakáll teszi az embert.
A cikk tovább megy a hírességek szemszögéből: „ a média jelentős kihatással van a celebekre és vice versa. A szakáll egy népszerű módja lehet a férfiak mondandójának közlésére: hé, itt vagyok, önálló stílusom is van, azt csinálok, amit akarok. Nézd meg a szakállam, nem tudsz ellene semmit tenni." Jó példa lehet erre David Letterman (amerikai műsorvezető) nyugdíjba vonulás után növesztett szakálla, vagy Jim Carrey bozontja. Ezek alapján a szakáll lehet kinyilatkoztatás is.
De találhatunk természetesen ellenpéldát, mielőtt bárki azt gondolná, hogy arra akarok kilyukadni, hogy csak a szakállasok a királyok. Ricki Hall valamelyik posztjában olvastam, hogy lejárt egy modellügynökséggel a szerződése és már alig várta, hogy levághassa a szakállát. Valóban, volt már azóta teljesen borotvált, de azért valami szőr mindig van rajta, ha nem is akkora, mint régen. Miért? Szerintem pontosan azért, mert a szakállnövesztés a szabadságról is szól, az eddigiektől való eltérésről, valami újról. Rickinek, mint a világ leghíresebb szakállmodelljének pedig hosszú éveken keresztül a szakáll volt a normális, erről ismerték meg. Egyszerűen felszabadító lehet kilépni a megszokottból vagy kötelezőből. Neki a munka miatt kötelező volt szakállat hordani, viszont ő nem csak egy szakállból áll és ezt bizonyította is. Muszájból semmit sem csinál szívvel az ember…
A Post kiemeli, hogy „a szakáll a konformitás jele, mintsem a lázadásé.” Azért ez egy kicsit erős, viszont abban biztos vagyok és látom is, hogy közösségformáló ereje van. Azon a ponton már régen túl vagyunk, hogy a teljesen borotvált arc egyenlő a professzionalizmussal. Találunk szép számmal szakállas művészeket, üzletembereket, előadókat, gyakorlatilag mindenhol ott vannak. Mint szakállas közösség meg lehet mutatni a társadalomnak, hogy ez lehet hagyománykövetés, lehet normális, lehet másképpen gondolkozás, lehet valaminek a közlése is.
A te szakállad mit mond rólad? Lehet többet, mint gondolnád…
